Megyeháza - Veszprém

látnivalók Veszprémben

Megyeháza - Veszprém

Miután végigsétáltunk a Kossuth utcán, vegyük jobbra, majd rögtön balra az irányt, és máris megpillanthatjuk a Veszprém Megyei Önkormányzat neoreneszánsz stílusú székházát.

align=right A XIX-XX. század fordulóján megindult építkezési hullám nyitányának tekinthetjük a Megyeháza felépítését. Különálló, szögletes, zárt udvart közrefogó tömbjével, impozáns bejáratával, boltozott kocsibejárójával egyaránt érzékelteti a közigazgatás hierarchiájában betöltött funkcióját, valamint harmonikus, múltidéző szépségével művészi értékét is.

A Megyeháza építésére 1884-ben hirdették meg a tervpályázatot, melyen a budapesti Kiss István fiatal építész nyerte el az első díjat. A lenyűgöző homlokzaton a timpanonban az építés dátuma, csúcsán a vármegye címere látható. Az épület legdíszesebb helyisége a gyűlésterem. Hatalmas, hisz építésének idején elvileg 420 megyebizottsági tagnak kellett elférnie a zöld asztalok mellett.

Ezt a pompázatos és drága – 834 ezer forintba került – épületet 1887. november 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel Veszprém vármegye új székházává. A Megyeháza nemcsak a bürokrácia és a törvényesség fellegvára volt, hanem sok esetben vállalkozott a kultúra szétsugárzására is. A díszterem falai közé beengedte a hangversenyeket, színielőadásokat, bálozókat.

Otthont adott a Veszprém Megyei Múzeumnak 1903. és 1925. között a második emeleten. A Megyeház felavatásának 100. évfordulóját megújulva fogadta, ekkor fejeződött be a több évig tartó rekonstrukció. 2006. elején Osztrák Köztársaság konzulátust nyitott az épületben, Veszprém megyei hatáskörrel.

Cím:
Veszprém, Megyeház tér 1.
Telefonszám: 88/545-000
  • 

    Veszprémi látnivalók

    • Írás-Kép Galéria - Veszprém

      Veszprém
      Az Írás-Kép Galériában Debreczeny Zoltán képeivel, és Lehóczki Laura közreműködésével a grafológia tudományával i...

    • Művészetek Háza - Veszprém

      Veszprém
      A Csikász Galéria mellett, az egykori Simoga-házban kapott helyet a város művészeti életét, kulturális és turisztikai re...

    • Pannon Egyetem - Veszprém

      Veszprém
      Az Iskola utcán végighaladva jutunk el az Egyetem utcába. Veszprém életében meghatározó az oktatás, így a Pannon (egykor...

    • Laczkó Dezső Múzeum - Veszprém

      Veszprém
      Az Erzsébet liget szélén, hatalmas fák árnyékában áll a kétemeletes, vörös homokkővel díszített Laczkó Dezső Múze...

    • Tűztorony - Veszprém

      Veszprém
      A Tűztorony Veszprém egyik legismertebb épülete, körerkélyéről csodás panoráma nyílik a városra és a környékre egya...

    • Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény - Veszprém

      Veszprém
      Ahogy az eső lefut a sziklák között és csillogó vízzel tölti meg a kövek közt a mélyedéseket, lassan úgy töltik ki a...

    • Dubniczay palota - Veszprém

      Veszprém
      A Vár utca és a Szentháromság tér határépülete a jobb oldalon a Dubniczay-ház. Szimmetrikus ablaktengelyes, timpanonos or...

    • Magyar Építőipari Múzeum - Veszprém

      Veszprém
      A Magyar Építőipari Múzeum az építő- és építőanyagipar történeti emlékeit gyűjti közel két évtizede, hazánk min...

    • Érseki Palota - Veszprém

      Veszprém
      A várnegyed legszebb, legnagyobb, késő barokk épülete helyén már a középkorban is palotaegyüttes állt a királyné és ...

    • Gizella-kápolna - Veszprém

      Veszprém
      Az Érseki Palota szomszédságában található a Gizella-kápolna, melyet a hagyomány szerint Boldog Gizella - Szent István, a...

    • Szent Mihály Székesegyház - Veszprém

      Veszprém
      A tér másik meghatározó épülete maga a Szent Mihály Székesegyház. Az e helyütt - feltehetően Géza fejedelem idejében ...

    • Gizella Királyné Múzeum - Veszprém

      Veszprém
      Az 1770-es évek elején épült fel a Tejfalussy-ház, amelyben a Gizella Királyné Múzeum gyűjteménye látható. Olyan egyh...

    • Viadukt - Veszprém

      Veszprém
      A Szent István-völgyhíd 1938 óra íveli át a 200 méter széles völgyet. A királyi pár szobrától, vagy a Benedek-hegyrő...

    • Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark - Veszprém

      Veszprém
      Bár sokan Veszprémi Állatkertként ismerik, hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertjének hivatalos n...

    • Megyeháza - Veszprém

      Veszprém
      Miután végigsétáltunk a Kossuth utcán, vegyük jobbra, majd rögtön balra az irányt, és máris megpillanthatjuk a Veszpré...

    • Gizella és Sarolta udvar - Veszprém

      Veszprém
      A sétálóutcából két hangulatos udvar – a Gizella és a Sarolta udvar - nyílik, melyek Szent István királyunk hitves...

    • Bakonyi Ház - Veszprém

      Veszprém
      A Laczkó Dezső Múzeum tőszomszédságában található hazánk egyik első Szabadtéri Néprajzi Múzeuma, a Bakonyi Ház, mel...

    • Mestermű Galéria - Veszprém

      Veszprém
      A belvárosban sétálva érdemes felkeresni a Mestermű Galéria kiállítását. A galériában azon túl, hogy festmény-, graf...

    • Laczkó Dezső szobra - Veszprém

      Veszprém
      Az árnyas parkban, a múzeum és a Bakonyi Ház között köszönti Önt az első igazgató, a tudós teológus, Laczkó Dezső k...

    • Kálváriadomb és Szent Miklós Plébániatemplom - Veszprém

      Veszprém
      Az Erzsébet ligetből az Eötvös Károly Megyei Könyvtár irányába tekintve ódon kőlépcsőt pillantunk meg, amely a Kálv...

    oldalak: 1 | | |
    
    1 | | | | | | | | | |  
Település ismertető
  • Veszprém

    Veszprém megyei jogú város a Dunántúlon, Veszprém megye székhelye. Lakossága 62 000 fő. A királynék városa a...

Veszprémi és környéki programok

Szállások Veszprémben



és környékén


További találatok: | |